UtazásiIroda.hu  |  Utazási irodák  |  Fehérvár Travel
Fehérvár Travel

Fehérvár Travel útjai  

A Fehérvár Travel külföldi csoportos körutazások, városlátogatások szervezésére szakosodott utazási iroda. Ebben az ágazatban Magyarország piacvezető utazásszervezője.
Az utazások körülbelül kétharmada autóbuszos társasutazás (székesfehérvári és budapesti indulással), a maradék egyharmad pedig repülős társasutazás (ferihegyi indulással). Az utasok többsége Budapestről jön, de az ország minden megyéjében vannak szép számmal törzsutasok.

A cég általában februárban jelenteti meg éves katalógusát, 2001 óta pedig a téli időszakra külön kiadvány jelenik meg az egzotikus, illetve autóbuszos adventi, szilveszteri és karneváli ajánlatokkal. Jellemzően egy-egy új program csak akkor kerül be a katalógusba, ha azt alapos bejárás, feltérképezés előzte meg.
A programok összeállításánál az egyik alapelv, hogy az utasok minél jobban megismerhessék az adott országot, tartományt, annak kultúráját, történelmét, nevezetességeit, de fontos szempont az is, hogy a programok ne legyenek túlzsúfoltak, az utasok számára szórakozás, kikapcsolódás legyen az utazás.

Annak érdekében, hogy a csoportos körutazások, városlátogatások szervezését minél színvonalasabban végezhesse, a cég egyéb kiegészítő utazási irodai tevékenységet csak minimális mértékben végez. Így például foglalkozik utazásközvetítéssel és utasbiztosítások értékesítésével, de nem árul repülőjegyet és egyéb menetjegyeket, nincs valutaváltás, egyéni vízumügyintézés, beutaztatás és más egyéb tevékenység.
Az utazási irodában 23 kolléga dolgozik, közülük 20 rendelkezik felsőfokú idegenforgalmi végzettséggel. A munkatársak által beszélt nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol és orosz.
A Fehérvár Travel kb. 30 idegenvezetőt foglalkoztat, akik közül jópáran - az utasok véleménye szerint - a szakma legjobbjai közé tartoznak. A célországokban valamennyi idegenvezető jó helyismerettel rendelkezik, azok nevezetességeit, történelmét, kultúráját kiválóan ismerik.
Autóbuszos csoportjainkat közel 20 luxusbusszal bonyolítjuk le, melyből 3 autóbusz a Fehérvár Travel saját tulajdona (2 egyéves Mercedes Tourismo és 1 vadonatúj MAN Lion's Coach). Alvállalkozóink Mercedes, Scania, illetve MAN típusú autóbuszai is nagyon jó állapotban lévő új vagy néhány éves, légkondicionált luxusbuszok. Rutinos gépkocsivezetőink a célországokban kiemelkedően magas helyismerettel rendelkeznek.
A cég ügyvezető igazgatója műszaki egyetemi diploma, néhány év szoftverfejlesztői gyakorlat és 3 felsőfokú nyelvvizsga (orosz, angol, német) megszerzése után váltott szakmát. Turistaként és idegenvezetőként bejárta a fél világot, elvégezte a szükséges idegenforgalmi iskolákat, majd 1996-tól irányítja a Fehérvár Travelt.



Fehérvár Travel útjai

Találatok száma: 57 / 6 oldal


1 | KÖZÉP-ITÁLIA KINCSEI I.
6 nap / 5 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. október 23.

Hotel 3***-4****, félpanzióval: 111 000 Ft/fő-től

További részletek   
2 | LONDON, STONEHENGE, OXFORD - CSILLAGTÚRA DÉL-ANGLIÁBAN
7 nap / 6 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. október 21.

Szállás szállodákban, reggelivel: 114 900 Ft/fő-től

További részletek   
3 | A SALZKAMMERGUTI TÓVIDÉKTŐL A GROSSGLOCKNERIG II.
8 nap / 7 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. szeptember 11.

Hotel 3***, büféreggelivel: 83 900 Ft/fő-től

További részletek   
4 | A SALZKAMMERGUTI TÓVIDÉKTŐL A GROSSGLOCKNERIG I.
6 nap / 5 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. szeptember 25.

Hotel 3***, büféreggelivel: 63 400 Ft/fő-től

További részletek   
5 | MADEIRA, AZ ÖRÖK TAVASZ SZIGETE
8 nap / 7 éjszaka  |   utazás repülővel   |  2010. november 06.

Quinta Do Sol Hotel 4****, büféreggelivel + 2 ebéddel: 214 700 Ft/fő-től

További részletek   
6 | NAGY BENELUX KÖRUTAZÁS
9 nap / 8 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. szeptember 26.

Hotel 3***, reggelivel: 119 700 Ft/fő-től

További részletek   
7 | A BÓDENI-TÓTÓL A FEKETE-ERDŐIG
8 nap / 7 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. szeptember 25.

Hotel 3***, félpanzióval: 123 700 Ft/fő-től

További részletek   
8 | DUBROVNIKTÓL AZ ISZTRIÁIG I. - KÖRUTAZÁS HORVÁTORSZÁGBAN
8 nap / 7 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. október 23.

Hotel 3***, félpanzióval: 106 300 Ft/fő-től

További részletek   
9 | KLASSZIKUS GÖRÖG KÖRUTAZÁS
9 nap / 8 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. október 23.

Hotel 3***-4****, reggelivel: 129 500 Ft/fő-től

További részletek   
10 | PÁRIZS, VERSAILLES, LOIRE-VÖLGYE I.
6 nap / 5 éjszaka  |   utazás busszal   |  2010. október 23.

5 éjszaka kényelmes szállodai szobákban, reggelivel: 88 600 Ft/fő-től

További részletek   

Kiemelt ajánlatok
LEGFRISSEBB AJÁNLATOK
Madrid
5 nap / 4 éjszaka
2010. szeptember 29.
Szervező: Unitravel Utazási Iroda
79 900 Ft/fő-től
Málta - Róma
7 nap / 6 éjszaka
2010. szeptember 25.
Szervező: Unitravel Utazási Iroda
124 900 Ft/fő-től
Róma városlátogatás
4 nap / 3 éjszaka
legközelebbi indulás: 2010. október 07.
Szervező: Green Travel
89 900 Ft/fő-től
London, a királyság élő emlékműve
4 nap / 3 éjszaka
2010. október 21.
Szervező: Green Travel
109 900 Ft/fő-től
Kefalonia (1 hét)
8 nap / 7 éjszaka
2010. szeptember 15.
Szervező: Imperátor Travel
19 900 Ft/fő-től
LAST MINUTE
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig II.
8 nap / 7 éjszaka
2010. szeptember 11.
Szervező: Fehérvár Travel
83 900 Ft/fő-től
Marokkó - Agadiri üdülés
9 nap / 7 éjszaka
legközelebbi indulás: 2010. szeptember 11.
Szervező: Budavár Tours
69 990 Ft/fő-től
Máltai üdülés
8 nap / 7 éjszaka
legközelebbi indulás: 2010. szeptember 11.
Szervező: Budavár Tours
74 990 Ft/fő-től
Málta - Bugibba
8 nap / 7 éjszaka
legközelebbi indulás: 2010. szeptember 11.
Szervező: Unitravel Utazási Iroda
39 900 Ft/fő-től
Málta - homokos tengerpart
8 nap / 7 éjszaka
legközelebbi indulás: 2010. szeptember 11.
Szervező: Unitravel Utazási Iroda
94 900 Ft/fő-től
AKCIÓS UTAK
Róma városlátogatás
4 nap / 3 éjszaka
legközelebbi indulás: 2010. október 07.
Szervező: Green Travel
89 900 Ft/fő-től
Provence-tól Szavojáig
8 nap / 7 éjszaka
2010. október 09.
Szervező: Fehérvár Travel
130 500 Ft/fő-től
Francia körutazás: Párizs, Loire-völgye, Burgundia, Elzász
8 nap / 7 éjszaka
2010. október 07.
Szervező: Fehérvár Travel
111 000 Ft/fő-től
Párizs, Versailles, Loire-völgye I.
6 nap / 5 éjszaka
2010. október 23.
Szervező: Fehérvár Travel
88 600 Ft/fő-től
London, Stonehenge, Oxford - Csillagtúra Dél-Angliában
7 nap / 6 éjszaka
2010. október 21.
Szervező: Fehérvár Travel
114 900 Ft/fő-től
KERESÉS
BELÉPÉS


HÍRLEVÉL

html (képek is)
txt (csak szöveg)
INFORMÁCIÓ

Ha kérdése van:
info@utazasiiroda.hu